A szemes csali előkészítése

Korábban már szó esett arról, hogyan érdemes kukoricát és más magvakat erjeszteni, ezáltal vonzóbbá tenni a halak számára. Természetesen más módon is előkészíthetjük ezeket. Főzhetjük, áztathatjuk, vagy pácolhatjuk különböző aromákban, hogy új ízzekkel gazdagítsuk, vagy épp kiemeljük a meglévőket, így csalogatva etetésünkre a megfogni kívánt halakat. Számtalan fajta áll rendelkezésre, melyek közül sok elterjet és használatos a horgászok körében, mások kevésbé. A népszerűek mellett ez utóbbiaknak is érdemes olykor esélyt adni! Egy-egy új íz, újfajta csali sokszor a siker kulcsa lehet. Lássuk mit hogyan érdemes elkészíteni, hogy maximális csalogató hatást érjük el az etetésünkkel.

erjesztett_kukorica_keszitese-1

Az alább következő szemeseket és magvakat főzni érdemesebb. A táblátatban a termény neve mellett szerepel sorban a fehérje, a szénhidrát és a zsír mennyisége 100 grammra vetítve. Elsőre úgy tűnhet, mintha némelyikben több, másikban kevesebb anyag volna, mivel a további összetevőket nem részletezzük, például a víz és rosttartalmat.

Mag Fehérje Szénhidrát Zsír Áztatási idő Főzési idő
kukorica 8,9 g 76,1 g 0,9 g 12 óra 30 perc
búza 9 g 70 g 2 g 12 óra 30 perc
juharmag 23 g 18,4 g 3,5 g 24 óra 30 perc
lenmag 18 g 29 g 42, g 12 óra 15 perc
tigrismogyoró 25,4 g 26,1 g 40,1 g 24 óra 1 óra
vörösköles 10,5 g 54,7-63,7 g 3,4-4,9 g nincs 15 perc
fehérköles 11,3 g 71,3 g 2,9 g nincs 15 perc
hajdina 13 g 72 g 3 g nincs 30 perc
csicseriborsó 8 g 21 g 3 g 12 óra 1 óra
zöldborsó 5,42 g 14,45 g 0,4 g nincs 30 perc
sárgaborsó 21,7 g 53,1 g 1,5 g 6 óra 15 perc
mungóbab 24 g 63 g 1 g nincs 45 perc
köles 11 g 71 g 4 g nincs 15 perc
árpa 11 g 71 g 2 g 3 óra 30 perc

Érdemes még szót ejteni a kiválóan pörkölhető olajos magvakról, melyeket a lenti táblázat mutatja be. Ezeket érdemes pár percre 180 fokra előmelegített sütőben pörkölni, hogy felszabadulhassanak csodálatos íz és illatanyagaik. Pörkölés után egészben a már megfőzött szemes anyaghoz, magkeverékhez, vagy darálva adhatjuk etetőanyaghoz.

Mag Fehérje Szénhidrát Zsír
szezámmag 21 g 21 g 50 g
napraforgómag 19 g 17 g 48 g
tökmag 30 g 15 g 49 g
kendermag 26 g 13 g 48 g
fenyőmag 14 g 13 g 68 g

 

Facebooktwittergoogle_pluspinterestmail

4 gondolatok ezen: “A szemes csali előkészítése

  1. franz gottwald

    Helló 🙂

    Sokkal átláthatóbb így az oldal.
    Egy tumbnail hiányzik már csak a cikkek mellé a “boldogságomhoz”.

    üdv rapa

    1. hetvegihorgasz A Bejegyzés szerzője

      Üdv Rapa,

      hát igen, igazad volt, az egyszerűség gyönyörködtet! Még hegesztem a template-et. Meglátjuk, mit sikerük kihozni belőle!

  2. franz gottwald

    Így kicsit érthetetlen.
    Tehát amikor ráklikkelek mondjuk 2015.május-ra, akkor nyílik egy oldal, ahol ott vannak egymás alatt a cikkek, de itt nem láthatóak a kis képek a cikkek mellett, amikrôl könnyebb azonosítani az irást.

    üdv rapa

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.